2014. május 5., hétfő

VII. Visszafojtott lélegzet

Író: Rebecca Donovan
Eredeti cím: Barely Breathing
Megjelenés éve: 2014
Oldalszám: 522

Weslynben most mindenki tudja Emma titkát, de Carol már nem bánthatja. Vannak, akiket még mindig kísértenek annak az éjszakának a borzalmai, és vannak, akik kénytelenek szembenézni döntésük következményeivel. Emma csak most kezd visszatérni az igazi hétköznapokba, és ebben segítségére van életének két legfontosabb személye, szerelme, Evan és legjobb barátnője, Sara. A lány úgy dönt, hogy itt az ideje, hogy anyjával is szorosabbra fűzze a viszonyát, ennek előmozdítása érdekében hozzá költözik. De biztosan ez a legjobb döntés? Képes lesz – e szembenézni mindazzal, amit múltja rejteget?

Nem, nem és nem. Még nem tudom elengedni a történetet, még nem lehet vége. És főleg nem így. Az 522 oldal ellenére nekem nagyon rövidnek tűnt, egyszer csak azt vettem észre, hogy nincs több lap, elfogyott. Kegyetlen függővéggel zárul a könyv, szóval mindenki készüljön fel rá. Ezt nem lehet nyugodt szívvel és boldogan visszahelyezni a polcra.

Emma
De akkor essen pár szó a történetről is. Az előző rész vége óta nagyjából fél év telt el. Emma azóta Saraéknál él és élete kezd olyan lenni, mint minden más tizenéves lánynak - már amennyire egy ilyen borzalom után lehetséges. De a rémálmaitól még most sem tud megszabadulni, Carol még ott is megpróbálná bántani. Emma szeretné anyukájával, Reachellel rendezni a viszonyt, ezért úgy dönt, hogy hozzá költözik. Közben megismerkedik az anyja új fiújával is, Jonathannal. Emma egyszer csak azon kapja magát, hogy a szörnyű rémálmok után éjszakánként a tévé előtt Jonathannal beszélget és elég jól elvannak. Hiszen a férfinek is vannak titkai, így megértik egymást. Közben Evan mindenben támogatja a lányt, szeretné sötét oldalát is megismerni, de Emma elzárkózik és nem akar semmilyen segítséget elfogadni. Végül a lánynak döntenie kell, hogy maradjon az anyja mellett, aki folyamatosan bántja lelkileg, vagy költözzön el és ezzel fedje fel legmélyebb titkait a barátai előtt. A döntés nagyon nehéz.

Rebecca Donovan
Az elején döbbenten ültem a könyv előtt, mert szinte rá se ismertem a történetre. Olyan más volt az egész, a környezet, a szereplők. Nehezen indult be, kellett egy kis idő míg belerázódtam. Rebecca Donovan fantasztikus író szerintem, kevesen tudnának ennyi fájdalmat úgy visszaadni, hogy közben még élvezhető is legyen a könyv és még néha meg is nevettessen. Megvan ennek a sorozatnak a sajátos hangulata, ami minden egyes alkalommal elvarázsol. Talán ezért is szeretem annyira olvasni. A cím nagyon találó, tényleg az egészet visszafojtott lélegzettel olvastam. 
Az elején nem sok minden történik, inkább a szereplők jellemére helyeződik a hangsúly. Az új szereplőket alaposan megismerhetjük, a régiek fejébe pedig nagyobb betekintést nyerhetünk. 
Emma egy nagyon erős lány. Én nem értem, hogy egy ember hogyan tud ennyi fájdalmat kibírni. Hiszen még mindig nincs túl a megpróbáltatásokon, még mindig van olyan ember, aki rosszat akar neki. De a lány feláll a nehéz helyzetekből és mosolyogni tud a külvilágnak. Persze nem tökéletes, ő is követ el hibákat. Titkol dolgokat és nem mindig őszinte, de teljesen meglehet érteni, hogy mit miért tesz.
Emma és Evan
Evan egy remek pasi. Ott van, amikor szükség van rá, segít mindenben. Néha én már túl tökéletesnek is éreztem.
Sara a legjobb barát, akit valaha láttam. Megértő, kedves és félre tudja rakni a saját problémáit, ha az kell. Jobb barátot keresve se lehetne találni.
Jonathant nagyon megkedveltem. Figyelt Emmára és segít neki leküzdeni a rémálmait, amik éjszakánként törnek rá. Bár azért tett olyan dogokat, mik szinte már megbocsáthatatlanok. A lány és a férfi között egy baráti kapocs alakult ki, amiről egyikük sem akar lemondani. 

Nagyon féltem, hogy csalódást fog okozni a könyv. És mondhatni a feléig nem is nagyon nyűgözött le. De egyszer csak azon kaptam magam, hogy nem tudom letenni, pedig nagyon próbálkoztam. Természetesen nem tökéletes a könyv, de úgy jó, ahogy van.

Történet: 5/5
Borító: 5/5 
Kedvenc karakter: Emma




2014. április 27., vasárnap

VI. A lázadó

Eredeti cím: Insurgent
Író: Veronica Roth
Megjelenés éve: 2012
Oldalszám: 432

Egyetlen döntésed hatására megváltozhatsz – vagy akár meg is semmisülhetsz. Minden egyes választásunknak megvannak a maga következményei – Tris Prior is megtapasztalja ezt, amikor nyugtalanság s zavar támad körülötte a társadalom valamennyi csoportjában. Meg kell próbálnia megmenteni a szeretteit – és önmagát –, miközben újra meg újra szembesül a fájdalom, a megbocsátás, az azonosulás, a hűség, a politika, a szerelem és a szeretet kérdéseivel.

A fülszövegből nem sok minden derül ki, ezért leírom egy kicsit bővebben, hogy miről is szól. A történet ugyanott folytatódik, ahol A beavatott véget ért. Tris a kis csapatával - Tobias, Peter, Marcus, Caleb - megérkezik a Barátságosokhoz, akik menedéket nyújtanak nekik egy időre. De összetűzésbe kerülnek a csoportok, ezért a Bátraknak el kell hagyniuk a helyet. Ezután a kis csapat az Őszintékhez vándorol, majd szembe találják magukat a csoport nélküliekkel is. Közben a Műveltek még mindig a hatalom megszerzésére törekednek és a Bátrak egy része segédkezik ebben. Tris vállára nagy felelősség hárul, mikor rájön, hogy Marcus talán tudja, hogy mi is van a Fal mögött és, hogy ezt Jeanine mindenáron titokban szeretné tartani. De a lány eldöntötte, hogy kideríti az igazságot, még akkor is, ha szembe kell fordulni azzal a személlyel, akit a világon talán a legjobban szeret. 
Veronica Roth

Sajnos csalódnom kellett a könyvben. Az első része teljesen magával ragadott és reméltem, hogy A lázadó is hasonlóképpen elvarázsol majd. De nem ez történt. Az eleje borzalmasan unalmas volt, alig tudtam túljutni rajta. Mintha nem is a következő részét olvastam volna a sorozatnak, hanem egy teljesen másik könyvet. A szereplők személyiségjegyeket tekintve totálisan megváltoztak. Nem is nagyon lehetett rájuk ismerni.
Tris tele volt halálvággyal, valamint önpusztító hajlammal. Senkire sem hallgatott, mindig ment a saját feje után. Mindenkivel vádaskodott, egyfolytában saját maga alatt vágta a fát. Persze ez egy 16 éves lánnyal szemben nem is jelenthetne problémát és elnézhető lenne, ha az első részben nem egy bátor, okos és kitartó személyiséget ismertünk volna meg benne. Ehhez képest ez csak az árnyéka volt a régi Trisnek.
Tobias is egy kicsit megváltozott, de ő szerencsére a régi jegyeit többé-kevésbé megőrizte és még mindig nagyon kedvelhető. Trisért pedig bármit megtenne, amit csak lehetséges.
A mellékszereplők többségét nagyon megszerettem, ilyen Christina, Uriah és Lynn is. Ők voltak azok, akik az egész történetet feldobták.

A könyv olvasása közben nagyon ingadozott a hangulatom. Néha boldog voltam, mert a régi szikra fel-felcsillant. Az akcióval megspékelt részek is ilyenek voltak. Ezek a jelenetek adtak erőt és hitet, hogy talán még se olyan rossz ez a könyv. De néha a földhöz tudtam volna vágni az egészet, amikor a szereplők teljesen kikelve magukból ostobábbnál ostobább helyzetekbe sodorták saját magukat.
Nagyon sok halálesettel és árulással találkozunk, ami egy kicsit elszomorított. Viszont a rejtélyek és csavarok nagyon ütősek és nagyon színesítik a történetet.
A befejezése pedig idegtépő, alig várom, hogy a harmadik részét olvassam. De őszintén remélem, hogy az már jobb lesz és, hogy A lázadó csak egy átmeneti visszaesés volt.

Történet: 5/4
Kedvenc karakter: Tobias
Borító: 5/5  - Barátságosak:)


2014. április 22., kedd

V. Enigma

Író: Helena Silence
Megjelenés éve: 2012
Oldalszám: 356

A szülei halála után Lena Wall a bűntudatban fuldokolva utazik sosem látott nagybátyjához, hogy új életet kezdhessen. Mélyen magába zárja a titkot, amely fokozatosan felemészti: képes lett volna megakadályozni a tragédiát, ha hallgat az álmaira. A meggyötört lány nem tud felejteni, amit csak súlyosbít feltartóztathatatlanul éledező képessége, mely örökre az őrületbe taszíthatja. Megtagadja önmagától az emberi érintés melegét, mert retteg a következményektől, de új gondviselője ráébreszti, nem kell többé rácsok mögé bújnia. Lena lassanként erősebb lesz, és igazi érzővé válik. Egyetlen érintéssel belelát múltba, jelenbe, jövőbe. Biztos támaszra, barátra lel, majd ott, ahol nem is képzelné, a szerelem is rátalál.
Sokáig úgy tűnik, minden egyenesbe jön, de aztán történik valami.
Egy kisfiú sikolya töri meg az erdő csendjét. Lena iszonyúan fél, de elhatározza, soha többé nem hagyja, hogy a szeretteit baj érje. Ha kell, a saját élete árán is megvédi az övéit.

Nagyon rejtélyes a fülszöveg, főleg az utolsó két sor. Nem igazán tudtam, hogy mire számítsak, de kellemesen csalódtam. A történet középpontjában Lena áll, aki eldöntötte, hogy teljes mértékben elszigetelődik az érintésektől, így senkinek sem okozhat többé fájdalmat. De vajon meg lehet-e
Lena
szüntetni teljes mértékben a fizikai kontaktust?!
A lány kiszolgáltatottnak, elesettnek és szinte már elmebajosnak érzi magát, amikor a nagybátyja birtokára kerül. Lena élete egycsapásra megváltozik, miközben próbálja feldolgozni az őt ért veszteséget. Itt ismerkedik meg a szomszédban lakó testvérpárral, Alexszel és Zoeval és természetesen a nagybátyjával, Victorral is közelebbi kapcsolatba kerül. Azonban minden fizikai kapcsolat elől menekül, ami előbb-utóbb másoknak is feltűnik. Egy idő után rájön, hogy talán nem kell lemondania az érintés adta örömökről, és, hogy Victor és Alex sem azok, akiknek mutatják magukat.
Helena Silence
Kevés könyvet olvasok magyar íróktól, mert ritkán adják vissza azt az érzést, amit egy külföldi könyv nyújtani tud. De ez megállná a helyét akár az amerikai könyvek mellett is. Helena fogalmazása káprázatos, nagyon jól bánik a szavakkal. Mellesleg gyönyörű tájleírásokat tud az olvasó elé tárni, szinte már az illatokat is éreztem a szobámban ülve. Egy kellemes, otthonos hangulatot teremtett a könyvnek, melyben a szereplőket a szeretet puha takarója veszi körbe. Rengeteg érzést fedezhet fel az olvasó a sorok között, ha jól figyel. 
A karakterek jól kidolgozottak, nagyon meg lehet őket szeretni.
Alex
Lena egy kemény csajszi, aki szinte bármit túlélne. Nem kesereg túl sokat a múlton, inkább próbál a jövő fél tekingetni. Nagyon tetszett ez az érzős képesség, szívesen kipróbálnám.
Alex szimpatikus karakter, bár néha kissé naiv. Nagyon szereti Lenát, bármit megtenne a kedvéért. Nagyon sajnáltam, hogy korán fel kellett nőnie, de hát az élet nem mindig habostorta. Kedvenc férfikaraktereim listájára ugyan nem került fel, de bármikor szívesen olvasok róla.
Zoe nagyon kedves lány, de a túl nagy beszédességével és az állandó nyuszkózásával nem lopta be magát a szívembe. 
Victort én is elfogadnám pótszülőnek. Ő az az ember, aki ott áll Lena mellett jóban-rosszban és mindig támogatja. Igaz, hogy a múltban sok hibát elkövetett, de hát ki nem?!
A történet élvezhetőségét csak a kiszámíthatóság tudta beárnyékolni. Néhol lehetett sejteni, hogy mi történik, de azért én így is izgultam a szereplőkkel együtt. Még második olvasására is egy nagyon aranyos, romantikus történetnek tartom, és biztos vagyok benne, hogy még máskor is a kezembe veszem. 

Történet: 5/5
Kedvenc karakter: Victor
Borító: 5/5 - Kezdetben nem igazán tetszett, de azóta sikerült megbarátkoznom vele.
Kedvenc idézet: "Szeretlek! És ez sosem múlik el. Bármit is teszel, bárhol is leszel, én mindig szeretni foglak. Nem tudsz elveszíteni, mert már benned vagyok. A részed vagyok. Örökre."



2014. április 21., hétfő

IV. Az ajánlat

Eredeti cím: The Proposition
Író: Katie Ashley
Megjelenés éve: 2013
Oldalszám: 332

Harmincadik születésnapja közeledtével Emma Harrison rádöbben, hogy ketyeg a biológiai órája, és a herceg a fehér lovon még mindig sehol. Fogyatkoznak a lehetőségek, különösen most, hogy a legjobb barátja – egy meleg pasi – visszalépett, hogy spermadonor legyen. Persze ott van a spermabank, de Emma fél: mit lehet tudni, talán a sátán belekavarhat a dolgokba.
Aidan Fitzgerald, a megátalkodott nőcsábász rendszerint eléri, amit akar, különösen a hálószobában. Amikor a karácsonyi partin Emma elutasítja a közeledését, Aidan elhatározza, megszerzi a nőt, kerül, amibe kerül. Emma kínos helyzetét megismerve a férfi olyan javaslattal áll elő, mely mindkettejüknek jó lesz. Hajlandó vállalni a donor szerepét, de csakis természetes úton. Nem lévén elszánt pasivadász, sem az alkalmi szex híve, Emma ódzkodik az ötlettől, ám a férfi sármja és Emma anyaság utáni vágya győzedelmeskedik. A „gyermekgyártási” projekt azonban egyszer csak több lesz, mint fizikai aktusok sora. Aidan nem képes kisétálni a nő életéből, Emma meg kezdi úgy érezni, ez a férfi az igazi.
Most már csak egy kérdés maradt: képes-e Aidan megváltozni, olyanná válni, amilyennek Emma szeretné?

Minden nő szeretne egy kisbabát, akit a karjaiban tarthat és egész álló nap babusgathat. Nincs ez másképp az okos és független Emma Harrisonnal sem, aki a biológiai órájának ketyegése miatt ölni tudna egy saját gyermekért.  De sajnos az évek folyamán meghiúsult a terve, álmai megvalósulására még várnia kell. Majd egy szép napon felbukkan Aidan Fitzgerald és felcsillantja Emmában a reményt az anyaságra.
Magát a történetet teljesen másképp képzeltem el, egy unalmas sztorit láttam a lelki szemeim előtt, amit önkéntelenül is az Ilyen a formám című filmhez hasonlítottam. De aztán a barátnőm unszolására megvettem és szerencsére megváltozott a véleményem.
Katie Ashley
Tetszett, hogy nem mindennapi témát dolgoz fel, egy kicsit új dolgokat is megismerhetünk benne. Ennek ellenére néhol sablonosnak és kiszámíthatónak éreztem. De teljes mértékben lekötött és egy idő után csak sodródtam az árral.
Az eleje egy kicsit abszurd volt, hogy egy férfi csak úgy odaadja egy vadidegennek a spermáját. Na jó, azért akart is cserébe valamit, de akkor is hihetetlennek tűnt. Olyan furcsa volt nekem ez a szituáció, de aztán túltettem magam rajta. Örültem neki, hogy ez a könyv végre szépen meg volt fogalmazva. Nem tudom, hogy ez az írónőnek vagy a fordítónak köszönhető, de végül is mindegy, a lényeg, hogy élvezhető volt. Ezáltal teljesen bele tudtam magam élni a történésekbe, szinte én is ott voltam a szereplőkkel együtt a könyvben. Együtt örültem Emmával, és néha együtt tanakodtam Aidannal. Viszont a történet előrehaladtával egyre kevésbé tűnt izgalmasnak, inkább csak a  szereplők őrlődéséről szólt. De az is megeshet, hogy már én voltam nagyon fáradt - mert majdnem egy szuszra olvastam el az egész könyvet - és már nem tudott annyira lekötni. 
Azonban az nagyon zavart, hogy se Emma, se Aidan fejébe nem láthattunk bele. Az írőnő valahogy elfelejthette a gondolatok közlésének fontosságát, amit én szívügyemnek tekintek. Nagyon hiányzott, hogy nem tudhattam, hogy éppen milyen dolgok cikázhatnak a szereplők fejében. Így csak a beszélgetésekből tudtam kikövetkeztetni az érzéseket. Pedig néha nagyon jól esett volna, ha beláthatok Emma szívébe. Hiszen ő olyan erős, bátor és kitartó, nagyon megfogott az egész karaktere. Sok mindenen átment - önakaratán kívül -, de harcolt ezek ellen és túlélte mindig. Egy igazi hős(nő) a szememben. 
Aidan az elején nagyon szimpatikus volt, a rosszfiús stílusával pedig teljesen levett a lábamról. Azt hittem, hogy végre megint egy igazi, erős férfikarakterrel találtam szembe magam, de fokozatosan ki kellett ábrándulnom belőle. Én elhiszem, hogy nagyon akarta a lányt és mindent meg is tett volna érte, de azért rendesen ki is használta közben és egy ideig csak játszott vele. A vége felé pedig szívem szerint benyúltam volna a könyvbe, hogy lekeverhessek neki egyet. Viszont a gyerekekkel nagyon jól bánt, bármit megtett volna az unokaöccseiért. Nagyon jó apuka lenne, csak egyszerűen nem látja be, inkább homokba dugja a fejét. 

Egy könnyed kis könyv, ami kikapcsolódást nyújt a hétköznapok monotonitásából. Biztos, hogy még többször is a kezembe fogom venni, de azért kedvenc nem lett - pedig sokáig azt hittem, hogy felkerül arra a listára is. Romantikus lelkűeknek mindenképpen ajánlom, érdemes elolvasni.

Történet: 5/5
Kedvenc szereplő: Emma
Borító: 5/5 - Nagyon kifejező.
Kedvenc idézet: " Eljött végre a te időd, Em. Csak ne veszítsd el a hitedet, és bízz a sikerben!

2014. április 19., szombat

III. Ónix

Eredeti cím: Onyx
Író: J. L. Armentrout
Megjelenés éve: 2013
Oldalszám: 472

Daemon Blackkel összekapcsolódni szívás…
Ráadásul nemrég eltökélte, hogy bebizonyítja: amit irántam érez, az nem csupán bizarr kapcsolódásunk mellékhatása, hanem valódi érzelem. Nem tudom, mit gondoljak efelől, de tény, hogy mostanában már korántsem olyan bunkó velem, mint korábban.
De nem ez a legnagyobb problémánk.
A Védelmi Minisztérium emberei körülöttünk szaglásznak. Ha rájönnek, mire képes Daemon, és főleg, hogy mi ketten összekapcsolódtunk, akkor nekünk annyi. Az iskolában felbukkanó új srác sem hiányzott. Ő is tele van titkokkal. Tudja, mi okozza a körülöttem zajló sok furcsaságot, és segítene is rajtam… de ennek súlyos ára van.
És aztán az események még vadabb fordulatot vesznek.
Láttam valakit, akit halottnak hittem. Szóljak vagy hallgassak?
Mi történt Dawsonnal? Ki árulta el?
És mit akarnak Daemonéktól – na meg tőlem – a védelmiek?
Az már biztos: Daemon Blackkel összekapcsolódni nem egy életbiztosítás.
Senki nem az, akinek látszik. És nem mindenki éli túl a hazugságokat…

Először is azzal kezdeném, hogy ez most nagyon jólesett. Az első rész után nem hittem volna, hogy az Ónixot élvezni fogom. De könyörgöm, mégis, hogy lehet ilyen függővéget írni?! Az Obszidián nagy csalódás volt a számomra, mert mindenki áradozott, valamint csupa szépet mondott róla és azt hittem, hogy hasonlóképpen fogok majd én is gondolkodni. De túl magasra tehettem a mércét, mert abszolút nem tetszett és nem a történet volt a hibás. Ezek után nagyon félve kezdtem neki, majdnem fél évet csücsült a polcomon, mire volt bátorságom a kezembe venni. De onnantól kezdve szerencsére el se akartam engedni. Nem volt tökéletes, de nekem nagyon bejött. Most önkéntelenül is leírom, hogy az Ónix mivel nyújtott más élményt nekem, mint az első része. Nem így akartam, de úgy érzem, hogy azt is muszáj leírnom. 
Itt sokkal jobban megfogott már maga a világ is. Úgy éreztem, hogy már jobban ki van dolgozva és ezáltal magával is tudott ragadni. Fantasztikusnak tartom, hogy az írónő bevonta a regény szereplői közé a földönkívülieket is. Róluk még soha nem olvastam, így most már teljesen élvezni tudtam a róluk szóló történetsorozatot. Sok meglepetést okozott ez a történet, volta árulások és egymásra találások is, melyeket még csak nem is sejtettem. De azért így volt ez rendjén. Természetesen azért voltak olyan tényezők, amik egy kicsit beárnyékolták a történet élvezhetőségét, de olyan hatalmas problémát - szerencsére - nem tudok felhozni. Ilyen volt például Katy anyukája. Egyszerűen nem tudtam elviselni a jelenlétét. Nem volt egyáltalán szimpatikus, hogy annyi időre egyedül hagyja a gyerekét az üres házban nap, mint nap, aztán pedig papol neki a helyes viselkedésről. Inkább meg kellett volna találnia a középutat és több időt tölteni Katyvel. Mégis miféle dolog az, hogy egyedül tölti a hálaadást a lánya?!
Aztán ott volt még Blake személye is. Nagyon nem csíptem a srácot, de szerintem ez direkt így lett megírva. De sajnos már az elején is a falra másztam tőle. Pedig igazán nagyon akartam ott még szeretni, de nem ment. Úgy, ahogy van az egész fiú kiábrándító.
Dee karakterét nagyon szerettem az Obszidiánban és sajnáltam, hogy ebben olyan keveset szerepelt. Remélem a következő részben egy kicsit többször fel fog bukkanni, mert egyszerűen hihetetlen karakter és fantasztikus barátnője Katynek. 
Daemon. Na végre! Az előző részben egy tuskónak tartottam a viselkedése miatt, de itt megmutatta, hogy van egy másik, aranyosabb és segítőkészebb oldala is, ami már nagyon tetszett. Igazán nagyon jól bánt Katyvel és sose ingott meg a belé vetett hite. A lányt a saját élete árán is megvédte volna. Katy ugyan az elején nagyon bizalmatlan volt, de a történet előrehaladtával egyre inkább kibontakozott a kettejük közötti kapcsolat és én imádtam róluk olvasni. A kettejük közötti kötelék pedig hihetetlen ötlet volt szerintem az írónőtől. Folyamatosan szikrázott közöttük a levegő, majdnem felgyulladt még a könyvem is tőlük:D
Egyszóval nem gondoltam volna, hogy ilyen hatással lesz rám, de mindenképpen pozitív csalódás volt ez számomra:)
Történet: 5/5
Kedvenc karakter: Daemon
Borító: 5/5 - Tetszik
Kedvenc idézet: "Nem tudom mit hoz a holnap, vagy mi lesz egy év múlva. A fenébe is, lehet, hogy jövőhéten átharapjuk egymás torkát valami idiótaság miatt. Lehet. De az biztos, hogy amit irántad érzek, az nem fog megváltozni."



2014. április 14., hétfő

II. Angyali vadász 1.

Eredeti cím: Nalini Singh: Angels' Blood
Író: Nalini Singh
Megjelenés éve: 2010
Oldalszám: 440

A vámpírvadász Elena Deveraux tudja, hogy ő a legjobb a szakmában – abban viszont már egyáltalán nem biztos, ez elég is lesz ahhoz, hogy túlélje legújabb megbízatását. Megbízója, a világot irányító arkangyalok egyike, Raphael fenyegetően vonzó, de az évezredes hatalom kegyetlenné tette. Elena tehát nem hibázhat, ha kedves az élete – még akkor sem, ha lehetetlen feladatot kell megoldania. 
Még ha a vadászatot meg is ússza ép bőrrel, lehet, hogy az arkangyal csábító hatalmának nem tud ellenállni. Márpedig ha az angyalok játszani kezdenek, gyakran megtörik halandó játékszereiket…



Nagyon régóta el szerettem volna már olvasni, ennek ellenére majdnem fél évig porosodott a polcomon a többi könyvvel együtt. Kicsit fura történet volt ez számomra. Néhol tetszett, néhol pedig egy kicsit untam. Pedig az események folyamatosan egymás után pörögtek, de nem ragadtak annyira magával, mint vártam.
Nagyon tetszett világ, amit az írónő kitalált, benne a különleges teremtményekkel, akik megférnek az emberek mellett is. Az angyalokról gyönyörű leírásokat kapunk, fantasztikusan nézhetnek ki. El tudnám viselni, ha nekem is lenne egy angyalom, akinek a szárnyait bármikor simogathatom. Milyen puha lehet:D A vámpírok közül is akadt egy-kettő, aki elnyerte a tetszésemet, de többségében semlegesek maradtak számomra. Az arkangyalok tanácsa teljesen magával ragadott, szívesen bekukkantottam volna én is egy gyűlésre, hogy megnézzem őket magamnak:)
Viszont nem igazán jött be a sztori maga. Ez az üldözzük a gonoszt egyfolytában, de sehol se találjuk dolog nem tetszett. Nem lett volna vele semmi baj, ha ez nem a végtelenségig megy, vagy ha mellé kaptunk volna egy kis izgalmat valahonnan. De így néha csak azért ültem le olvasni, hogy haladjak a könyvvel.
A szereplők többségét viszont imádtam.
Raphael. Egy nagyon jól felépített angyalkarakter lett, tele férfias erővel. A történet során szerencsére jellemfejlődést is láthatunk, ahogy a kőszívű, kicsit érzéketlen - amit a sok száz éves létezés váltott ki - angyalunkból egy élettel teli férfi lesz. Minimum egy félistenként nézhet ki.
Illium. Egy kék szárnyú angyal. Kell ennél több? Szerintem minden egyes olvasót megnyer magának a lehengerlő stílusával.
Dmitri. Ő Raphael testőreinek egyike. Az elején nem igazán bírtam, olyan szemtelennek és nagyképűnek tűnt. Igaz, hogy egy kicsit mindkettő megtalálható benne, de emellett rendkívül hűséges, kiáll a többiekért bármikor. Elena idegesítése viszont mindent vitt. A kicsi vámpírunk ugyanis állandóan az őrületbe kergette a mi hősnőnket. Nagyon jókat nevettem rajta, egy élmény volt ezeket a jeleneteket olvasni.
És akkor jöjjön Elena. Nem igazán szerettem a stílusát, túl nagyszájú volt. Persze jó, ha az ember kimondja, amit gondol, de azért nem árt, ha bizonyos esetekben csöndben maradunk és hallgatunk. Na hát ezt Elena nagyon nem tudta elsajátítani. Egy bátor embert ismerhetünk meg benne, de többször is idegesített a személyisége. Lehet, hogy ezért is élveztem annyira, hogy Dmitri szellemileg egy kicsit kínozza.
Összességében nem volt rossz, de nem került fel a kedvenc könyveim listájára. Mondjuk én Nalini másik sorozatával is úgy voltam, hogy az első rész nem tetszett, aztán a második kötet teljesen magával ragadott. Szóval mindenképpen folytatni fogom és kíváncsi vagyok a fejleményekre.

Történet: 5/4
Kedvenc karakter: Raphael, Illium
Borító: 5/5 - Egyszerű, de nagyszerű. Kivételesen jobban tetszik, mint az angol borító.




2014. április 13., vasárnap

I. Csillagainkban a hiba

Eredeti cím: The Fault in Our Stars
Író: John Green
Megjelenés éve: 2013
Oldalszám: 292


A rákellenes csodagyógyszer összezsugorítja a tumort, és biztosít még néhány évet Hazelnek, ám ő így is folyamatosan a végső stádiumban van, és a diagnózisában már megírták az élete utolsó fejezetét. De amikor a támaszcsoportban megjelenő, isteni Augustus Waters képében bekövetkezik a nem várt fordulat, Hazel történetét is át kell írni…
„A csillagainkban a hiba” – John Green eddigi legambiciózusabb és legfájdalmasabb, mélyenszántó, vakmerő, pimasz és kíméletlen műve, lélegzetelállító felfedezőút az élet és a szerelem kacagtató, vérpezsdítő és tragikus birodalmában.

Ez tipikusan az a könyv, ami örökre beleégette magát az emlékezetembe. Egyszerűen lehetetlen elfelejteni, teljesen magával ragadó az egész történet.
Először a készülő filmek az előzetesét láttam meg, és az annyira elvarázsolt, hogy muszáj volt a könyvbe is rögtön belekezdenem. Aztán végül 2 héten belül kétszer is elolvastam ezt a remek könyvet. És cseppet sem bántam meg, hogy a kezembe vettem, mert enélkül egy kicsit kevesebb lennék. Rengeteg érzelem kavarog a sorok között és szerintem még sokadik olvasásra is lehet benne olyat találni, amit eddig nem vettünk észre.
De akkor a történetről is egy kicsit bővebben. Hazel már az első oldaltól kezdve a szívemhez nőtt, teljesen át tudtam érezni a betegségével járó fájdalmat és gyötrődést. Sajnáltam, hogy a betegsége elválasztotta a barátaitól és ezáltal egy láthatatlan falat képzett közöttük. De a lány ezt is túlélte és végig nagyon erős. Szörnyű lehet abban a tudatban élni, hogy a betegségedre nincs gyógymód, nincs senki és semmi, ami segítséget tudna nyújtani. Hazel már egy kicsit fel is adta a rák elleni küzdelmet, míg nem találkozott Augustus Waters-szel. Az ő szerelmük egyszerűen csodálatos és leírhatatlan. Megteremtenek maguknak egy saját kis világot, ahová nem engednek be senki mást. Imádtam a párbeszédeiket olvasni, mindketten nagyon különlegesek és okosak. 
Gus egyébként az egyik kedvenc karakterem lett, hihetetlenül intelligens és az életfelfogása is nagyon tetszett. Egy igazi harcos, de mégis sebezhető. Teljes mértékben összeillenek Hazel-lel és örülök, hogy végül egymásra találtak.
Az egész könyvnek megvan a sajátos hangulata, ami fogva tart és kismillió apró darabra töri a szívedet. De megéri elolvasni, mert fantasztikus. De azért a százas zsepit készítsétek elő.:)

Történet: 5/5 - Kedvenc lett
Kedvenc karakter: Hazel, Gus
kedvenc idézet: Az örökkévalóságot adtad nekem a megszámozott napokban, és én hálás vagyok érte.
Borító: 5/4 - Az eredeti egy kicsit jobban tetszik. 


Első.

Hirtelen ötlettől vezérelve hoztam létre a blogot. Nagyon szeretek olvasni és véleményezni is ezeket. Csináltam már régen egy könyvkritikás oldalt, de az csak hirtelen fellángolás volt, kb. 2 hónapig szerkesztettem. De most szeretnék tartósan véleményeket írni az olvasmányaimról, hátha valakit még érdekel is.:)
Szóval nemsokára jön is az első kritika!:D